A Casparus Kiadó legújabb könyve az önámítás problémájával foglalkozik, amely az élet minden területére kiterjed. A könyv szerzője az Arbinger Intézet, amelynek célja, hogy a különböző partnerszervezeteikben a vezetőkön keresztül elindíthassanak egy mélyreható szemléletmódváltást a kiemelkedő eredményesség érdekében.
Ez a könyv támogatja a vezetőket abban, hogy átgondolják vezetői módszereiket, és eszközöket kínál számukra ahhoz, hogy mélyreható változásokat indítsanak el a szervezetüknél. Ezt a művet azonban nemcsak vezetőknek ajánljuk, hiszen a benne leírt módszerek minden emberi kapcsolatban alkalmazhatóak.
A könyv alapgondolata, hogy visszatérő gondjainknak, melyekkel munkahelyi és magánéleti helyzetekben, szervezeti szinten és emberi kapcsolatainkban egyaránt szembesülnünk kell, kiinduló oka – vagy súlyosbító tényezője –, hogy nem látjuk tisztán önmagunkat, és másokat sem.
Valamennyien kapcsolatok hálózatában létezünk. Egyes kapcsolatainkban örömet találunk, mások frusztrációt és fájdalmat keltenek. De sajnálatosan gyakori – és aggasztóan könnyű – szem elől veszítenünk mások emberi mivoltát.
Ez a könyv nagyban segíti, hogy emberiességet vigyünk a munkahelyünkre, és megtanuljuk tisztán látni önmagunkat, a társainkat, a helyzetünket és a hibáinkat.
Mindannyian voltunk már abban a helyzetben, amikor kihívásokkal vagy konfliktusokkal szembesülve ösztönösen másokat hibáztatunk, ahelyett, hogy magunkba néznénk. Ez egy nagyon gyakori csapda, amely az önámítás ördögi körébe zár minket.
„Az önámítás eltorzítja azt, hogyan értünk meg másokat, hogyan viselkedünk velük, és vakká tesz bennünket azzal kapcsolatban, hogyan váltjuk ki mi magunk a kapcsolataink működési zavarait.”
Van azonban egy út, amelyen keresztül kiszabadulhatunk ebből a destruktív mintából, egy út, amely a mély önismeret és egy olyan – úgynevezett kifelé irányuló – szemléletmód kialakításához vezet, amelynek segítségével hitelesebb, teljesebb és értelmesebb kapcsolatokat ápolhatunk mind a magán-, mind a szakmai életünkben.
A Vezetés és önámítás fellebbenti az önbecsapás fátylát, amely gyakran elhomályosítja ítélőképességünket. A szerzők lebilincselő elbeszélés és könnyen érthető példák segítségével vezetik végig az olvasót egy átalakító utazáson, rávilágítva az emberi viselkedés azon mérgező mintáira, amelyek a vádaskodást, a haragot és a viszályt táplálják.
Elmagyarázzák, hogyan homályosítja el az önámítás a látásunkat, és késztet minket arra, hogy másokat hibáztassunk, ahelyett, hogy beismernénk saját hibáinkat és felelősségünket a problémában.
A Vezetés és önámítás nem csak vezetőknek szól, és a szerzők hangsúlyozzák, hogy a könyvben leírt változásoknak – a vezetők által – a cég egészére ki kell terjednie, továbbá az emberek magánéletére is segítő hatással lehet.
E könyv segítségével tudatosabbá válva és átgondolva cselekedeteinket, megtörhetjük az önámításból fakadó destruktív körforgást.
Valódi természetünk megtagadása
Hogyan jön létre az önámítás? Az ember alapvető vágya mások segítése. Ha másokat emberi mivoltukban látunk, benyomásaink, ösztöneink, érzéseink megsúgják, hogyan lehetnénk segítségükre. Bizonyos esetekben azonban elnyomjuk magunkban a mások iránti felelősségérzetet, és az ehhez kapcsolódó késztetést, hogy segítsünk másokon. Ha nem hallgatunk erre a felelősségérzetre, eláruljuk önmagunkat – amikor nem követjük vagy ismerjük el a mások iránti felelősségérzetünket, amit emberi mivoltuk tudatosítása váltana ki belőlünk. Ehhez viszont önigazolásra van szükségünk, ezért illúziókba kerülünk, felnagyítjuk saját jó tulajdonságainkat, s ezzel párhuzamosan mások negatív tulajdonságait is. Így nyugtatjuk meg a lelkiismeretünket, miután elárultuk azt a természetes, szívből jövő késztetést, hogy segítsünk másokon.
A könyv a következő történetet meséli el ennek szemléltetésére:
…akkor történt, amikor David fiam még kisbaba volt, négy vagy öt hónapos talán. (...)
Egyik éjjel arra ébredtem, hogy a baba sír a szomszéd szobában. Egy pillantást vetettem az órára, éjjel egy volt. Kicsit kába voltam, de tudtam, hogy fel kell kelnem, hogy megnyugtassam, és Tracie alhasson tovább.
De tudjátok, mi történt? Nem keltem fel. Tudtam, mit kellene tennem, de csak feküdtem tovább, és hallgattam David sírását.
Aztán arra gondoltam, hogy Tracie ott fekszik mellettem az ágyban, és kezdtem egyre dühösebb lenni rá. Hiszen tudta, hogy reggel fontos megbeszélés vár rám, és szükségem volna a kiadós alvásra éjszaka, ő meg szülési szabadságon van, így nappal, amikor David aludt, pótolhatja az alváshiányát, nem? (...) Az is felmerült bennem, vajon Tracie valóban alszik-e, vagy csak színleli (...). (Ez a történet) remekül bemutatja a jelenséget, amelyet önmagunk elárulásának nevezünk. (...) Ha az önámításra betegségként tekintünk, akkor önmagunk elárulása a kórokozó. Ez lapul a dolgok gyökerénél, ez a torzult észlelésünk gyökere. És sajnos ez rendkívül gyakori jelenség. Eláruljuk magunkat minden egyes alkalommal, amikor nem követjük, nem tartjuk tiszteletben késztetéseinket mások segítésére, és nem teszünk meg értük valamit.
Mindennapos dolog. (...) Úgy érezzük, bocsánatot kellene kérnünk valakitől, de nem tesszük meg. A csapatunk egyik tagjának teljesítménye romlani kezd, és érezzük, rá kellene kérdeznünk, mi lehet az oka, de a beszélgetést folyton halogatjuk. Az emberek valaki háta mögött beszélnek, és tudod, hogy nem kellene csatlakoznod, de mégis megteszed. Úgy érzed, hogy várnod kell a megbeszélés után, hogy félrehívj valakit egy kényes beszélgetésre, de végül mindenki előtt hozod fel a kérdést. (Önmagunk elárulásának számít) amikor úgy döntünk, hogy nem tartjuk tiszteletben saját ráérzésünket azzal kapcsolatban, hogyan kellene reagálnunk mások emberi szükségleteire.
Ez az önmagunkkal szembeni árulás, önmagunk megtagadása konfliktusokban tart minket, akadályozza a személyes kapcsolatainkat, személyes fejlődésünket, és – amennyiben cégvezetők vagyunk – sikeres vezetői karrierünket is.
Az önámítás ördögi köre
Az önámítás ördögi köröket hoz létre. Ha önámításban vagyunk, még több önigazolást keresünk, ami további önámításhoz vezet.
Önmagunk megtagadása az a csíra, amely létrehozza az önámítás betegségét. És mint minden betegség, az önámítás is fertőző. Amikor önámításban vagyunk, másokat is meghívunk az önbecsapásra. Pletykálunk, terjesztjük a torz látásmódunkat, hogy további önigazolásra tegyünk szert. Anélkül, hogy észrevennénk, összejátszunk másokkal, hogy tápláljuk egymás önigazolásra való igényét. Az önámítással azt a viselkedést provokáljuk ki másokban, amit nem szeretünk bennük, ők pedig kiváltják belőlünk azt a viselkedést, amit ők nem szeretnek bennünk.
Honnan tudhatod, mikor vagy önámításban?
Íme néhány jel arra, hogy önámításban szenvedsz:
– Úgy érzed, megrekedtél
– Csak a saját nézőpontodra koncentrálsz
– Ellenállsz mások nézőpontjának
– Úgy érzed, el kell viselned másokat
– Hiányzik belőled a vágy, hogy segíts másokon
– Áldozatnak érzed magad
– Másokat hibáztatsz, kritizálsz
– Megpróbálsz másokat irányítani
– Információt tartasz vissza valakitől
Megnézem a könyvet a webshopban!